Nem tudom mivel lehetne egy blogot hatásosabban elkezdeni, mint egy igazi gyöngyszemmel. Történt pedig, hogy a rendszerváltozás utáni idilli időszakban a snooker magyar szerelmesei kellő szponzori háttérrel és kellő bátorsággal, arra az elhatározásra jutottak, hogy Magyarországra csábítják a kor Federerét, a kor Schumacherét, a kor Tiger Woods-át magát a hétszeres hatszoros snooker világbajnokot, Steve Davist.
A videóból csodálatosan kiviláglik két kultúra találkozása, egyfelől az angol gentleman, a többszázéves világbirodalmi alapokon álló magabiztosság, az egyetemes elegancia, másfelől egy önmagát kereső, a kádárbarokkot ugyan már levető, de abból gyökeredző, Havas Henrik korai Napkeltés rózsaszínzakóján és Vágási Feri félig bundesliga, félig vad betyáros hajszerkezetén szocializálodott fiatalok és kevésbé fiatalok (de szívükben, lelkükben mindenképpen azok) megismételhetetlen kultúrtörténeti találkozása.
Tévedés lenne azonban, ha gúny tárgyává tennénk a résztvevőket - így éltünk akkor, ez jutott. Azonban mindenképpen fel kell hívni a figyelmet a játékvezetőre, Kurucz László sporttársra, aki azóta már a Eurosport szakavatott kommentátora lett, de akkoriban még némi bizonytalansággal rakosgatta vissza a golyókat az asztalra, és ha úgy alakult egy-egy eltévedt dákóhosszabító darabot kecsesen berúgott az asztal alá.
Akárhogy is történt, az teszi ezt a felvételt halhatatlanná, igazi sportcsemegévé (szegény Jenő, milyen régen nincs már közöttünk), mert Steve Davis mégiscsak lökött egy 147-es break-et, ami mondjuk egy idényben, jó ha 3-5 darab sikeredik az egész snooker társadalomnak.
Úgyhogy minden pillanatát élvezni! Ja, és ha valaki tudja ki a magyar ellenfél, és az a pali aki a végén majdnem átesik a széksoron, úgy siet gratulálni, az ne fogja vissza magát.
