gesundheit

Be kell vallanom határozott, és nagyon mély ellenszenvvel viseltetek a halottak napjával kapcsolatban. Ez egyfelől technikai dolog, hiszen, hogy egy adott napon, szinte kötelezően meg kell látogatni elhunyt emberek síremlékét, akik valaha fontosnak számítottak, vagy családi kötődésük miatt, illő, hogy fontosnak számítsanak, az nálam soha nem működött. Soha nem lehet egy ilyen mélyen intim érzéseket megszólító dolog tömegrendezvény.

Jobb esetben megszokást, rosszabb esetben képmutatást látok ezzel kapcsolatban.

Másfelől talán az életet fogom fel teljesen máshogy, mint, ahogy általában ez kialakult a magyar társadalomban, gondolkodásban. Azt vallom, hogy maga a fetisizált emlékhely (un. sír) is egy olyan felesleges dolog, ami csak mellékvágányra viszi az elmúlt életekkel való kapcsolatot, és szoros viszonyt.

A halált, az elmúlást, nem tartom többre, sem kevesebbre, mint a születést. Sőt, ugyanannak az útnak a részei, amely út során a lélek vándorol, arra amerre a sorsa irányítja. A születés arról szól, hogy valahonnan érkezik a földre egy lélek, a halál pedig arról, hogy valamerre tovább megy. Emberi tudatlanságunk okán nem tudjuk honnan jöttünk, merre megyünk, ez a „nem ismerés” fakasztja az a kényszert, hogy sajnáljuk az eltávozókat.

Nem ítélem el persze, aki a temetőbe járás szokásának a rabja, nem ítélem el, de azt gondolom, hogy tévúton jár.

Magam úgy döntöttem, hogy ha meghalok, semmilyen emlékhelyem nem lesz, hogy az egykori testem maradványaihoz lehessen zarándokolni, és azt nézegetni. Felesleges lenne, ugyanis én már nem leszek ott, hiába is olyan az emberi agy, hogy hajlamos ezzel felruházni az ilyen pontokat a térben. Aki fontos nekem, az időről időre felbukkan az emlékeimben, és nem sajnálom, hogy elment, hanem annak örülök, hogy az időben egy helyen lehettem vele, azonos időben. Ha valaki számára fontos voltam, úgy is ott leszek vele az emlékeiben, amikor szüksége lesz rám. Sajnálni pedig hallottainkat nem igaz érzés, mert nem őket sajnáljuk, hanem magunkat elsősorban.

Ezért ezt a napot meg is fordítanám, hiszen a halál és a születés olyan mélyen összefügg, hogy csak kissé kell átkonvertálnunk agyunk tekervényeit, és máris tudunk örülni a lélek vándorlásának.