A Pecsa meg a bajusz

2008.04.10. 14:19 baum

A Petőfi Csarnok belső zárt terméhez rengeteg emlék fűz. Kicsit nehéz is volt elképzelnem, hogy milyen lesz itt egy Bordello koncert. Aztán olyan lett amilyet vártam - zúzós!

 

 

Nem volt teltház, de a félháznál azért többen voltak. A jegy 5900 HUF volt, talán ez tartotta vissza az embereket, vagy a keddi időpont, nem tudom, de azok akik úgy döntöttek, hogy eljönnek azok mindenre elszántak voltak és ezt a koncert során be is bizonyították.

Én mostanában már csak elég ritkán merészkedek be egy keményebb hangulatú koncerten az első sorokba, maximum egy-két számra bevetem magam, de Hutz-ék olyan rendesen odabasztak, hogy egyszerűen bentragadtam és végigugráltam a másfél órát kitartóan. Immár harmadszor. Érdekes volt észrevenni, hogy a tavaly téli prágai koncerthez képest a közönség máshogy mulatott. Prágában inkább tánc volt meg ugribugri, de ha előrébb akartál nyomulni, zord szláv arcok hamar visszalökdöstek, most Budapesten meg talán a klasszikus pogó hangulat, de ha valaki kicsit is kibillent hatan ugrottak oda és segítették föl. Nem tudom ez mit jelent, talán csak annyit, hogy mi közelebb vagyunk a szerbekhez, a derék csehek meg a németekhez.

A koncert után az In-Kalos szerzetek elég hamar elkezdték kizavarni az embereket, afterparty-ról szó sem volt. A kabátok kivétele után egyszer megjelent Eugene és aki akart fotózkodhatott vele, meg ilyenek. Később hallottam, hogy a Gödörben mégiscsak volt egy afterparty szerű valami.

A bejegyzés trackback címe:

https://gesundheit.blog.hu/api/trackback/id/tr82419798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása