"Ez kérem biciklis kesztyű..."

2009.07.05. 14:14 baum

 

A 2009. július 4-ei Gödör előtti Sün's kontra Magyar Gárda csapatépítő tréningje gyönyörű kis epizódja volt, hogy értsük, Magyarországon a rendszerváltás mennyire csúszott el valójában. Az ember egyfelől hajlamos arra gondolni, hogy a regnáló hatalom és a rendkívül jó orosz kapcsolatokkal rendelkező Jobbik közös érdeke, hogy címlapon legyenek.


Ha csak az utóbbi néhány hét eseményeit vesszük górcső alá, a bennünk élő összeesküvés-elméleti szakemberben beindulhat a fantázia. Történt pedig, hogy Budaházy "nemzeti ereklye középkereskedő és forradalmár" György váratlanul a magyarság szempontjából a legveszélyesebb terroristának találtatott és ugyanakkor előzetesbe kerültetett. 2009 Június közepére érett meg ez a gondolat a független igazságszolgáltatási szervekben. Előtte évekig szépen építgethette a maga kis imázsát, és válhatott a szélsőjobb celebjévé. Most söpört végig az országon a döbbenet, hogy elképzelhető, hogy Budaházy és a Magyarok Nyílai Kht. között felsejlik némi összefüggés.


No de, haladjunk sorjában. Miközben a Magyar Gárda és társszervezeteik az Erzsébet-hídi csata hetedik évfordulójának emléknapjára készülődtek, felvetődött, hogy ezzel párhuzamosan a csata hőséért, a hazafi Budaházy Györgyért is demonstráljanak. Ami valljuk be egy teljesen követhető és logikus reakciónak tűnik.


Az élet úgy hozta, hogy kettő (két, 2) nappal a dupla tüntetés előtt a másodfokú bíróság jogerősen feloszlatta a Magyar Gárdát, és a rendőrség a bejelentett demonstrációt nem vette tudomásul (a rendőrség nem tilthat be tüntetést, ha nem veszi tudomásul akkor nem lehet tüntetni - játék a betűkkel).


Elérkezett július negyedike, mi történt?


A Magyar Gárda tagjai nyilván meg akarták mutatni, hogy őket aztán nem lehet oszlatgatni, ők bizony fel fognak vonulni - így is tettek. A rendőrség elképesztő erővel vonult föl ellenük, és a Gergényi iskolán nevelődve, határozott és arányos fellépéssel rárontottak a fűben üldögélő gárdistákra. Na, itt volt egy kis zavar a történetben. Ugyanis a gárdisták kevesen voltak és aránylag békések. Rutinból szétfújták őket könnygázzal, de az a fajta balhé, hogy legalább néhány autó lángoljon Budapest utcáin nem történt meg. Ha valaki úgy gondolja, hogy ez a felépített reality show, melynek vasárnap volt a csúcspontja a hatalom műve volt, akkor azt is gondolhatja, hogy a hatalom titokzatos, háttérben meghúzódó machinátorai nem érték el a céljukat.


Műbalhét sikerült összehozni, ami nem durrant elég nagyot. Az ellenérdekelt fél persze ezt kihasználta. Már ha ellenérdekelt - egy összeesküvés-elméletben akármilyen szándék lehet a háttérben. Vona Gábor olyan méltósággal állta a rendőri hurcibálást, hogy ez százalékokban jelentkezhet az igazi nagy beszavazó-showban. Hülye lett volna kihagyni!
Ha így nézzük, a Jobbik megint jobban sakkozott. A barna eső nem szemetelt eléggé. És még csak az sem jött át, hogy egyáltalán barna lenne. Nagy a baj, egyre kevésbé működnek a régi technikák.


A végére csak egy kis apróság: az valami szépséges volt, hogy a rendőröknek meg lett mondva, hogy a Magyar Gárdára utaló egyenruha tilos, tűzzel-vassal..., a Gárda tagjai meg fel lettek készítve, hogy erre meg nincs jogszabály, a rendőröknek nincs jogi eszköz a kezükben, hogy ez ellen törvényesen fellépjenek. Azok a verbális csaták amik zajlottak dicsőségévé vált ennek a kis nemigaz országnak. "Ez kérem biciklis kesztyű, és munkavédelmi bakancs..."

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gesundheit.blog.hu/api/trackback/id/tr791227842

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mindenes 2009.07.05. 18:47:48

IngyenreklámAzért Vona Gábor nem hülye, ez biztos. Tökéletesen tudta, hogy ha a törvénytelenül nem engedélyezett, de emiatt mégis szabálytalan tüntetésre kimegy, beviszik. Csodás képek is készültek róla, amit a Jobbikkal szövetséget kötött rendőrszakszerv…

Trackback: MALAC NEWS 2009.07.05. 18:05:04

Ágyúval verébre Újabban úgy vagyok vele, hogy bármennyit nézek közéleti műsorokat a televízióban, olvasok híreket a neten, járkálok blogokba mások véleményének kifürkészése érdekében, csak nem világosodom meg. Viszont épp ellenkezőleg, egyre kaotikusab…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bandikácska 2009.07.05. 15:47:15

Kicsit egyoldalú a szöveg Baum!
Egy-két dolgot nem értek? Példának okáért a Fidesz politikusai miért nem léptek, vagy legalábbis miért nem emelték föl a szavukat, hogy békésen tüntető embereket fél méterről lefújnak, ütlegelnek az embernek nem nevezhető droidok?! Azért, mert közel állnak a Jobbikhoz? És akkor nem emberek??Miért van az, hogy csak az EP szavazás után hívták nevén az elég szép eredményt elért pártot
Miért van az, hogy a jobboldalinak nevezett médium (HírTv,) egyszer sem említette a jobbik nevét! És arra is kíváncsi lennék, hogy a Te általad támogatott lap hányszor írt az adott pártról??? Mert egy újabb trójai pártról már írt. (írtál)
Ezek Baum borzasztó dolgok, ezek a demokrácia eltiprása!
És nagyon rosszul teszi a Fidesz, mert így nagyon sok embert fog elveszíteni és nem az mszmp-ben csalódott emberek szavaznak majd a Jobbik-ra, hanem a saját emberei is!
(pl.: Én)
Kíváncsi vagyok az orosz kapcsolatos megjegyzésedre!
Mert elég sok helyről hülyítik az embert Te, kérlek, ne tedd!
Mert a végén a Kiki elhiszi!:)

baum · http://reflektor.blog.hu 2009.07.05. 17:16:47

A Maszop évek óta nyomja a dumcsit bármi történik az országban, hogy attól a Fidesznek nagyon gyorsan el kell határolódnia. Ezek szerint várható, hogy most van egy új erő, ami szintén erre fogja fölszólítgatni őket az ellenoldalról???

Nem hiszem, hogy a Fidesznek ebbe nagyon bele kellene folynia. Van egy félfasisztoid szervezet és vele szemben áll a kézi vezérlésű rendőrség. Mit mondjanak erre? Max annyit, hogy nagyon-nagyon sajnáljuk, hogy ide jutott az ország. A következő választáson adjátok nekünk a bizalmat és helyretesszük a dolgokat.

Ha nem a Fideszt vizsgálgatjuk, hanem arra vagy kíváncsi, hogy nekem mi a véleményem, akkor az: gusztustalannak tartom, ha egy erőszakszervezet aggresszívan föllép békés tüntetők ellen. Európában ez nem fér bele. Akkor sem ha számomra károsnak tartott Gárdásokat lefújják spray-vel a rendőrök, vagy ha a kopasz ostoba állatok sörösüvegekkel dobálják a szintén nem túl szimpatikus melegfesztivál felvonulóit.

Így egész tiszta a lelkiismeretem!!!!

Olvasd majd el a cikket amit átküldtem a Jobbikról. Érdekes dolgok kerülnek a felszínre.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.07.05. 17:27:33

@baum: "Ha nem a Fideszt vizsgálgatjuk, hanem arra vagy kíváncsi, hogy nekem mi a véleményem, akkor az: gusztustalannak tartom, ha egy erőszakszervezet aggresszívan föllép békés tüntetők ellen. Európában ez nem fér bele. Akkor sem ha számomra károsnak tartott Gárdásokat lefújják spray-vel a rendőrök, vagy ha a kopasz ostoba állatok sörösüvegekkel dobálják a szintén nem túl szimpatikus melegfesztivál felvonulóit."

Ennyit kellene csak a Fidesznek is mondani.

bence84 2009.07.05. 17:28:10

erzsébet-hídi csata 7. évfordulója, nem erzsébet-téri

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.07.05. 17:38:00

Megy-megy tovább, ahogy eddig. A szereplők változnak, a műsor marad. És fokozatosan durvítani kényszerülnek, már megszánt a közönség érzékenysége az enyhébb változatra. Nem csúszott el semmi, csak durvul, emiatt. De, hogy így mi lesz belőle? Lehet sejteni. Pedig csak nem kellen elmenni szavzni senkinek, rögtön véget érne az egész. Ez a titka. De senki nem hiszi el. Vagy csak túl kevesen. Biztosítékot akarnak, garanciát. Nem fogják megkapni. Nekik maguknak kell. Mikor jönnek rá? Mikor jöttök?

A probléma és a kulcs:

www.kibulizottorszag.net

mangorlo 2009.07.05. 17:44:56

horthy alatt ugyanezt csinaltak a nacikkal es a komcsikkal is. ki volt mondva mit nem lehet es aki azt atlepte lesitteltek. tiszta ugy. azon persze lehet filozni h a horthy korszak mennyire volt demokracia, de megiscsak volt valami rend

mement 2009.07.05. 17:47:06

Jolvan hagyjuk mar a hulye csusztatasokat, nyilvanvalo volt hogy szetkenik a pingvinruhas arcokat ha szombaton kimennek ucsorogni es magyar virtuskodni, konkretan ezert mentek, ez volt a cel... Ha nem vernek minden egyes allkalomal jol pofan ezeket a gimiseket meg duhos munkanelkulieket, akkor minden egyes alkalomal rankgyujtanak a varost nemzeti szavak es eszmek zaszlaja alatt, mikozben a cigokra mutogatnak.(megjegyzem jogosan mutogatnak rajuk). Egyebkent a garda nem mas mint a Jobbik es ezen belul az ilyen perzsakal fenyegeto Vona Gaborok meg Balo Gyorgynek leendo eroszakszrvezete... szanalmasak, visszataszitok es egyben veszelyesek is, es kivalloan alkalmasak arra hogy elterejek a figyelmet a valodi problemakrol....

Féldecis Rezsim · http://tisztaudvar.blog.hu 2009.07.05. 17:47:22

Eljátszom a gondolattal,hogy a Jobbik van kormányon...és balosok (szocik&liberók) gyülekeznek össze valahol...aztán Herman István csendőrminiszter (a gárda Fejér megyei főkapitánya) oszlatásra ad parancsot a tüntetők ellen a csendőreinek.

Elképzelhető,hogy Lendvai Ildikó nem kéri a NATO beavatkozását?
Hogy Gusztos Péter nem fut Brüsszelig?

Hm?

hengerfejtömítés 2009.07.05. 17:54:53

"a rendkívül jó orosz kapcsolatokkal rendelkező Jobbik"

Te is bevetted a suttogó propagandát.. A Jobbiknak semmilyen orosz kapcsolata nincsen.

BLovi 2009.07.05. 18:19:29

Olyan kártérítést fognak kapni az elhurcoltak mint a sicc.

Előre bejelentették a demonstrációt a Szabadság térre. A BRFK nem vette tudomásul (hogy miért azt nem indokolták, ill. tévesen). Utána próbálkoztak bejelenteni a Bazilka mellé. Elutasítva. Aztán Kossuth tér, majd Vértanúk tere. Mindet elutasították....Ezután van pofájuk azzal feloszlatni az embereket, egy ötödik helyszínen, hogy az nincs bejelentve. Röhej.

Ami jogszabályra hivatkoznak abba meg az van hogy ha a forgalmat megoldhatatlanul akadályozzák, vagy veszélyes közintézmények működésére a "rendezvény" akkor utasíthatja el a rendőrség. Ilyenről ugye szó nem volt.

A másik ami még röhejes, hogy szoktak hivatkozni a forgalom akadályozására. Csak nézzétek majd meg általában ki akadályozza a forgalmat. Maga a rendőrség. Megjelennek a szükségeshez képest 10x létszámban, több tucatnyi autóval, teherautóval, elállva az egész úttestet és pont ők csinálnak dugót. Miközben a demonstrálók meg egy parkban ülnek...

Az meg hogy aránytalan volt a beavatkozás vitathatatlan. Elég ezt a fotót megnézni:
imgsrv09.kuruc.org/galeriaN/hir/konnygazgardi1.jpg
Van a képen két fegyvertelen civil aki ül, meg vagy 15 kommandós veszi körül. Ha nagyon el akarják onnan vinni nehogy már ez csak könnygázzal sikerüljön. Bizonyítani ugyan nem tudom, de én úgy gondolom az a rendőr aki nyomja a képen a gázt élvezetből teszi, vagy legalábbis nem elfogulatlanul intézkedve teszi. Ez viszont így gáz. A rendőr ne foglaljon állás ilyen formán, neki nem ez a feladata...

bajaj 2009.07.05. 18:22:55

Szerintem itt megint a kettös mérce müködését láthattuk.

Betiltották a Gárdát: ha lesz egy kis eszük, akkor majd bejegyzett szervezet nélkül, ugyanúgy müködnek tovább, ezzel tehár csak a szarnak adtunk egy pofont.

Az a pár tucat egyenruhás, aki csendben üldögélt, ki a bánatot zavart ott? Ha egy csöppnyi értelem lenne a Belügynél, hagyták volna öket, hadd ücsörögjenek... Megéheznek, megszomjaznak, hazamennek, kész. Most kész a skandalum, lehet folytatni a "rendörterror" szöveget.

És igaza lesz annak, aki rendörterrort kiált. Aránytalan volt a készültség, aránytalan a fellépés. Zavar valakit ez az egyenruha? Azt szerintem a rendöré meg tüzoltóé is zavarja, esetleg a mentösé is.

Szerintem 1000+1 dolgot lehetne felsorolni, ami zavar valakit, aztán ezekböl az egyénekböl lehetne szép népes kis csoportokat képezni. Miért csak a "pingvinmaskara" utálóit preferálja a hatalom?

kamasuka 2009.07.05. 18:28:11

@bandikácska:
Istenem, miért kéne elhatárolodnia a Fidesznek? Közük hozzá? A gárdához és a Jobbikhoz?

Az MSZP elhatárolódott a 2006. október 23-án történtektől? Az SZDSZ? Lófaszt! Révész Mártíriuszoztak egyet, meg kitüntették Gergényit, hogy az később a Zsanett-ügy nevü baromságba bukjon bele. Határolódjon el a Jobbiktól vagy a Gárdától az, aki létrehozta! Ahogy az EP választás mutatta, az bizony nem a Fidesz és Jobbik szavazók bizony ne az ő szavazóik ...

is 2009.07.05. 18:30:40

"ha egy erőszakszervezet aggresszívan föllép békés tüntetők ellen. Európában ez nem fér bele."

hajjaj. úgy kezdődött, hogy már megint visszaütöttek. az belefér, hogy amikor azt mondják, hogy nem lehet, akkor csak azért is kimegyek? az belefér, hogy ha 300-an a TV-t ostromolják, akkor én 6-8000 másikkal együtt ott szurkolok?

van ez az idő nevű dolog. nem minden oka egy másiknak, ami utána van, de ez az oszlatás egészen világosan a betiltást követte, ami utána szándékosan mentek ki egyesek, és még aztán legutánabb volt az oszlatás.

na ebben az időrendben vennék szívesen egy posztot. ha a rendőrség megjelenésétől kezded, akkor már nagyon elkéstél.

Dr Kangörény 2009.07.05. 18:45:14

Nem értem. Most az volt a baj, hogy nem gyújtogattak? Hülye vagy?

Ez már régóta a van rajta sapka / nincs rajta sapka játék. A rendőrök ill. a regnáló kormány bármit tesznek, az nem jó. Hangsúlyoznám, hogy örülnék, ha elhúznának végre a francba, de amit ti műveltek, az egyszerűen szánalmas.

phaidros 2009.07.05. 18:52:32

@is: "van ez az idő nevű dolog. nem minden oka egy másiknak, ami utána van, de ez az oszlatás egészen világosan a betiltást követte, ami utána szándékosan mentek ki egyesek, és még aztán legutánabb volt az oszlatás."

Na és? Mit tiltottak be? Az egyenruhát? A szimpátiatüntetést? Mióta tilos a füvön ülni, összekapaszkodva?

Ha annyira ragaszkodsz a bírósági ítélethez, érdemes lenne azt is figyelembe venned, hogy a bíróság is kimondta, hogy a feloszlatott mozgalom tagjai továbbra is gyakorolhatják demokratikus jogaikat.

phaidros 2009.07.05. 18:53:15

@is: értelek már, a bírósági ítélet ellen tüntetni törvényellenes szerinted. Nem az.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.07.05. 18:59:53

@phaidros:

Mondjuk, kikapcsolva egyebeket, ha csak ennél a kérdésnél maradunk, az nekem is úgy tűnik, hogy ha föloszlattak egy szervezetet, akkor annak szervezetként megjelennie törvényellenes, és ok lehet a bevatkozásra.

bandikácska 2009.07.05. 19:35:09

Kamasuka.

Azért kellett volna beleszólni, mert embereket vertek össze-vissza a saját hazájukban a saját „rendőreik”!
Azért!
Mert ez is egy normális ellenzék dolga!

Baum ki az a nekünk?
Szdsz?
Lehet máshogy?
Vagy ki?

A cikk, amit küldtél hazugság. Az hogy a szöveg írója ismerte Vonát az még nem jelenti, azt hogy igaz!
Én is ismerlek téged, és attól még hazudhatnék rólad!(Bár nem teszem

Átvitel honvéd 2009.07.05. 19:42:35

Én is a "jobboldal", pontosabban a "jobboldali" sajtó megszólalását vártam. De valahogy nem sikerült kivárni.

Szögezzük le. A tegnapi események -- a tüntetés -- betiltása egy nonszensz. A rendőrségnek nincs "tudomásul nem vételi" joga. Ez egy baromság. Ombudsman, vagy ha nem, bíróság ki fogja mondani (ahogy arról is ítélet született korábban, hogy a törvénynek az a passzusa, mely szerint a "nem bejelentett" tüntetést a rendőrségnek mérlegelés nélkül fel kell oszlatnia, alkotmányellenes). Azt is szögezzük le, hogy mi itt, első körben csak erről beszélgetünk -- már ti. hogy a tüntetés jogos volt-e, vagy nem. Nem arról, hogy ki, és milyen okból jelentett be tüntetést, ill. akart tüntetni, hanem arról, hogy azt jogsértően nem "engedélyezték". A további bejelentések-betiltások sora is többnyire jogellenes (sem a közlekedéssel, sem az állami szervekkel kapcsolatos kitétel nem áll fenn), de az első kör után tul.képp ez már nem is volna érdekes (mert ha a rendőrség az első jogsértést nem követi el, a továbbiakra már nem kerülhetett volna -- elvi síkon sem -- sor).

Azt is szögezzük le, hogy a jogellenes kiindulópontból foganatosított rendőri intézkedés sem jogszerű, sem szakszerű (arányos) nem volt. Nézzétek meg a képeket.

A Fidesz, és sajtója két ponton jön be a képbe. Egyik Rogán, aki a kiinduló, jogellenes döntéshez adta az alapot (már ti. valamilyen rendezvény bejelentésével). A másik egy hosszabb logikai sor. A Fidesz imázsához jelentősen hozzátartozik az "egyenesség" ill. mondhatni, "az igazság bajnoka"-kultúrkör. Az utóbbi években a Fidesz és -sajtója abban a szerepben tetszelgett, hogy azért "jobbak", mert felfedik, és nem tolerálják a törvénytelenséget. Ez a kép a tegnapi eseményeket követően (nem elfeledve a másik, képviselői költségtérítéses produkciót -- ti. kétharmados törvényt csendben, megértésben módosítani a szocikkal, hogy csendben el lehessen simítani a költségtérítéses népszavazást) némileg csorbát szenvedett. Póriasan fogalmazva: mélyen kussoltak. Senki nem feszegette a dolog jogi, erkölcsi vonzatait -- amelyek végülis a dolog lényegét jelentik. Mindez azt a gondolatot veti fel, hogy 1.) a jobbos sajtó éppúgy "pórázról működik", mint az MSZP-é, és 2.) a Fidesz vezetése éppoly suttyó, csak a saját hatalmi érdekeit tiszteletben tartó slepp, mint az MSZP-é. Akkor mi a különbség? Értékek?... Milyen értékek?

Lényeg a lényeg: mivel számomra a Fidesz pontosan abban jelentette a különbséget, hogy bízhattam abban, hogy a rendszerváltáskor magára vett "feladatot" eddig még sosem árulta el -- ez pedig most némileg megdőlni látszik --, a Fidesz a következő választásokon jó eséllyel elvesztette a szavazataimat. Hogy ki kapja, még nem tudom. A Jobbik valószínűtlen, mert konkrét kérdésekben nem áll közel hozzám, de akár az is lehet belőle.. "juszt is"-alapon. Ugyanis nincs "miért". Miért válasszak egy mutyizós, hazug, a jogot csak érdek-egybeesés esetén védő pártot kormányzati pozícióba?...

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.07.05. 20:01:19

@Borbíró Piroska:

Amit a Fideszről mondsz, rendben, bár erre már nagyon régen rá lehetett jönni (nem azért, hogy bíráljam, hogy te most). De ha javasolhatom, olyanra semmiképpen se szavazz, aki fantom problémára kínál megoldást. Sok rossz helyet még rosszabbat választani nagy tévedés. Senkit, hogy lebomoljon a magát a szavazatokkal legitimáló ál-demokratikus rendszer, annál helyesebb.

Viszont ami a betiltást illeti, nem értem az ez ellen titakozásokat. Ha egyszer egy szervezetet a bíróság föloszlatott (ha most úgy nézzük, hogy a jog uralkodik, amivel kapcsolatban más vonatkozásban több mint kételyeim vannak) , az semmiképpen sem állhat neki szervezetként tüntetni.

Kevésbé értem a Budaházy melletti tüntetés miért nem történhetett meg. (Anélkül, hogy őt pártolnám.)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.07.05. 20:06:48

@A Nép - Te vagy!: "Viszont ami a betiltást illeti, nem értem az ez ellen titakozásokat. Ha egyszer egy szervezetet a bíróság föloszlatott (ha most úgy nézzük, hogy a jog uralkodik, amivel kapcsolatban más vonatkozásban több mint kételyeim vannak) , az semmiképpen sem állhat neki szervezetként tüntetni."

Nem szervezetként, mozgalomként álltak ki. És nem értem, hogy ezt miért ne tehetnék meg? Attól hogy betiltották a Magyar Gárda Egyesület jogi személyt, miért lennének maguk a gárdisták jogfosztottak. Eddig is, és ezután is ugyanolyan civilek mint te meg én, akik annak hívják magukat aminek akarják.

Átvitel honvéd 2009.07.05. 20:16:59

@A Nép - Te vagy!:

Azt, hogy a választásokon miképp fogok tenni, még nem tudom. Meglátjuk. Tul.képp túl rosszul dönteni nem tudok, mert a per pill. mainstream pártokról jól látszik, hogy mit képviselnek, a "feltörekvők" meg szervezettség/szakértelem szempontjából elég gyengék, ami egyúttal az előnyük is. Nem tudom. Sehogy se jó. De odáig kitalálom.

Feloszlatás: itt három dolog keveredik. 1.) a Gárda Egyesület feloszlatása ill. a Gárda "mozgalom" (mivel nem jogi személy) nem feloszlatása, 2.) az elsődleges tüntetést bejelentő szervezetek (amelyek közül a Gárda csak egy volt, ott volt még a HVIM is és még nem tudom, milyen szervezetek -- ezekkel akkor sincs gond, ha a Gárdát feloszlatottnak vesszük, ezekkel mi van?), 3.) a rendőrség hivatkozási alapja (már ti. hogy "nem veszi tudomásul"), ami nem hivatkozik a bejelentő "jogtalanságára", pusztán arra, hogy a területre más is jelentett be rendezvényt.

ladislaus 2009.07.05. 20:28:48

Ha a Fidesz annyira jogvédő demokrata lenne akkor felszolalhatna azért hogy igenis lehet tüntetni és kinyilvánitani véleményünket. Akinek meg nem tetszik elsétál onnan. Ez ilyen egyszerű. Persze joga megvan a Fidesznek hogy ne nyilvánitson véleményt. Ettől még nem lesz jo sem rossz. Marad majdnem kétharmados.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.07.05. 20:41:21

@Borbíró Piroska: @TaTa86.:

Én úgy vettem ki az olvasottakból, hogy a bíróság hangsúlyozta, hogy a betiltás ugynúgy vonatkozik a mozgalomra is. Nem vagyok jogász, nem tudok emellett vagy ellen érvelni, de így laikusan nézve egészen egyértelműnek tűnt. Nagyon bíráltam a rendőrséget (meg most is, és emyhénszólva) a 2006-os dolgok miatt, de most nem látok abban ahogy eljártak hibát.

Azt viszont már eddig is mondtam, hogy nem értem milyen alapon nem tűntethettek mások. Mintha – ebben – lenne hiba.

Átvitel honvéd 2009.07.05. 20:49:08

@A Nép - Te vagy!:

Ez igaz, a bíróság kimondta. ...Viszont elégszer láttam már pert nyerni Gaudi-Nagy Tamást ahhoz, hogy úgy sejtsem: valami mégincs annyira rendben azzal az ítélettel. Az ítélet kihirdetése utáni sajtótájékoztatón az hangzott el: az LB-hez illetve a strassbourgi bírósághoz fordulnak. Valszeg nem most lesz belőle ítélet, meg egyáltalán (a betiltás szempontjából, már ha a rendelkezés erre hivatkozik, kit érdekel, hogy egy most jogerős ítéletet felülbírál-e majd egy másik), de... hmmm.

A betiltást illetően, sz.tem ennek túl nagy jelentősége nincs (ahogy magad is hivatkozol rá), mert a "határozatban" olyan szakkifejezés szerepel, ami önmagában jogsértő ("nem veszi tudomásul", mi ez, befogja a fülét, vagy mi a szentség?... milyen jogi kategória ez?), illetve, mert a Gárda Egyesület jogerős feloszlatására tudtommal még ez a az egyébként jogsértő slejfni sem hivatkozik.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.07.05. 21:06:11

@Borbíró Piroska:

Hogy rendben lesze-e az ítélet föllebbezés után az más kérdés. A rendőrség nem találgathat, hogy majd egyszer megváltozik-e. Annak alapján intézkedik ami most jogerős. Ez OK. Mégsem lehet azt mondani, hogy ahogyan most eljártak az olyasmi lenne, mint ahogy 2006-ban. Hogy mi mit gondolunk a bíróság döntéséről megint más kérdés.

sanyisanyi 2009.07.05. 21:38:08

vimeo.com/5451697

És a magukat jogvédő szerepben feltüntetni szerető pártok ismét mélyen hallgatnak, legyen az Fidesz vagy akár Lmp.

Ezek után miért csodálkoznak ha a Jobbikra szavaznak az emberek?!

Judfin 2009.07.05. 21:46:34

A fihecc nem fogja a voksát letenni egy nyomulók vs gonoszok csatában.Amennyiben elhatárolódna
1. A tüntetéstől ,akkor a hat éve tartó mindentagadásuk fénye kophatna.
2.Az eseményektől,akkor a tagadás következtében még az a gyanú érné őket,hogy közük van hozzá.
3.A tüntetőktől, akkor most helyben bukó 8 -10 % szavazat.
A Fidesz agyonnyerhetné magát,de ehelyett vastagon passzolja a szavazatokat a jobbiknak.

Végül is Vona nagy keverőgép,jól tolja.
Meg kellett találnia azt a mezsgye szélességet,hogy a Fihecc még ne akarja a fejét, a Szocik csinálják neki az ingyen reklámot,de az eccerű pronyók se szarják össze magukat tőle, sőt lehetőleg jó lineáris üzenetekkel bombázza meg őket ahhoz,hogy áldozatként tűntesse fel magát.Erre az ülő demonstráció (még ha nem is engedélyezett) tökéletes húzás volt.
Az is tény,hogy gárda feloszlatása a csak a jobbiknak kedvez,hiszen még a hirtv sem tudja,miként kezelje ezt a helyzetet.
A rendőrség fellépése nem kizárt,hogy a FIDESZ-MSZP háttéralkujának a része lehet. Már most izmoznak a mihez tartás végett.
Végül is nekem tök mindegy,hogy Zuchlag lopja szét az adómat fals úttörőtáborok szervezésével,vagy pár hónap múlva mások szippantják el a lóvét ifjú sámándob fesztiválok kamu számláival.
A sakkasztalnál nem mi ülünk, max parasztok lehetünk.

ártánd (törölt) 2009.07.05. 21:51:53

Bocs, de a békés tüntetők nem dobálnak újságírókat, nem rombolnak székházakat, nem rugdosnak fotósokat. S ha egyszer megcsinálták - megcsinálták? Igen! - akkor jogos a Rendőrség készültsége. Részemről tegnap is törvénytelen, be nem jelentett - ill. be nem fogadott - esemény volt, ahol csoportosan elkövetett garázdaság és faj/etnikum elleni izgatás történt, valamint - a Keletiben - megfélemlítés, randarílozás. A jogi nyelvet rátok hagyom. Kifizettetném a komplett rendőri készültséget, a bevetett eszközöket, az utcabútorokat, köveket, stb, aki már másodszorra csinálta, pénz+ közmunka.

gyík (törölt) 2009.07.05. 22:14:33

www.tmrsz.hu/hirek-aktualis/547-kozlemeny-2009-julius-4.html


Közlemény
2009. július 05. vasárnap, 19:35

A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete a 2009. július 4-én Budapesten történt rendőri csapaterős ténykedés vonatkozásában – az eddig rendelkezésre álló információk alapján – az alábbi szakmai, jogi álláspontot tárja a közvélemény elé.

Köztudomású, hogy a TMRSZ és a Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt között szakmai-jogi együttműködés megkötésére került sor, amelyben a résztvevő felek arra irányuló szándékukról tettek nyilatkozatot, hogy Magyarországon ma már elengedhetetlenül szükséges a rendőri vezetővé válás szakmai kritériumainak megteremtése a jelenleg kialakult rendszer helyett. Az együttműködési megállapodásban foglalt célok megalapozottságát támasztják alá a 2009. július 4-én elrendelt intézkedések, amelyek bizonyítottan és ismételten igazolják, hogy ma Magyarországon egyes rendőri vezetők – ha politikai motivációtól át szőtten kerül sor egyes csoportok részéről arra, hogy alkotmányos alapjogukkal, az egyesülési joggal kívánnak élni – akkor a rendőri vezetés sajátos – jogalkalmazásnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető - magatartása nélkülözi a jogszerűség és a jogalkalmazás elemi kritériumait.

Az újabb csapaterős ténykedések során ismételten felvetődik az a TMRSZ által már korábban is többször megfogalmazott aggály, amely szerint a Magyar Köztársaság közrendjének védelméért felelős vezetői – beleértve az országos rendőrfőkapitányt is – a csapaterős ténykedések elrendelésekor a végrehajtói állománnyal nyilvánvalóan jogsértő cselekményeket hajtatnak végre.

Dr. Bencze József országos rendőrfőkapitány által kiadott közlemény a „Gárda egyenruha viselésének jogsértő jellegéről” jogi nonszensz, hiszen a Fővárosi Bíróság nem a fekete nadrág-fehér ing-fekete mellény „egyenruha” viselését tiltotta meg Magyarországon, hanem egy egyesületet oszlatott fel. A Legfelsőbb Bíróság kompetenciája – bár ez ténykérdésnek látszik -, hogy a jogerős ítéletet hozó II. fokon eljárt bíróság túlterjeszkedett-e az ügyészség kereseti kérelmének keretein, de ettől függetlenül is megállapítható, hogy a 2009. július 4-én kiadott ORFK „jogértelmező” álláspont súlyosan sértett alapvető emberi szabadságjogokat.

Azért nyilvánvaló az ügyben az ORFK és a BRFK vezetésének szakmai felelőssége, mivel nem olyan régen a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság már állást foglalt – a magyar rendőrség vezetésének is iránymutató módon – arról, hogy hogyan is kellene értelmezni az Alkotmányunkban is biztosított egyesülési jogot. Aggályos, hogy még két év sem telt el a bíróság állásfoglalásától, de máris újabb jogértelmezési nonszenszről tett tanúbizonyságot a rendőrség legfelsőbb szakmai vezetése.

2007. július 17-én a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság 25691/04. számú kérelmében a Bukta és Mások kontra Magyarország ügyben az alábbiakat állapította meg, amelynek alábbiakban kiemelt rendelkező részeinek tanulmányozását – a Repetitio est mater studiorum elve alapján, miszerint az ismétlés a tudás anyja – figyelmébe ajánljuk a gyülekezési jog helyes értelmezésére és rendészeti alkalmazására képtelennek, és alkalmatlannak mutatkozó, szakmaiatlan és jogsértő intézkedések kiadására annál inkább hajlamos rendőri vezetés számára:


„7. 2002. december 1-jén a román Miniszterelnök hivatalos látogatást tett Budapesten, s Románia nemzeti ünnepe alkalmából fogadást adott. E román nemzeti ünnep az 1918-as gyulafehérvári országgyűlésről emlékezik meg, amely kimondta az addig Magyarországhoz tartozó Erdély Románia általi annektálását.

8. A magyar Miniszterelnök úgy döntött, hogy megjelenik a fogadáson, s szándékáról az eseményt megelőző napon tájékoztatta a nyilvánosságot.

9. A kérelmezők úgy vélték, hogy a gyulafehérvári országgyűlés magyar történelem szempontjából negatív jelentőségére tekintettel a magyar Miniszterelnöknek nem kellene megjelennie a fogadáson. A kérelmezők úgy döntöttek, hogy demonstrációt szerveznek a fogadás helyszíne, a budapesti Kempinski Hotel elé. Szándékukról nem tájékoztatták a rendőrséget.

10. 2002. december 1-jén mintegy 150 személy – köztük a kérelmezők – gyűlt össze a Hotel előtt. A rendőrség is megjelent a helyszínen. Egy éles hanghatást követően a rendőrség a demonstráció feloszlatása mellett döntött, mivel a hanghatást a fogadás biztonságát veszélyeztető kockázatként értékelte. A rendőrség a Hotel közelében lévő parkba szorította vissza a demonstrálókat, ahol a tüntetés egy idő után feloszlott.

11. 2002. december 16-án a kérelmezők pert indítottak a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, a rendőrségi intézkedés jogellenességének megállapítását kérve a bíróságtól. A kérelmezők előterjesztették, hogy a demonstráció teljes mértékben békés volt, s egyedüli célja véleményük kifejezésre juttatása volt. Továbbá, a kérelmezők előterjesztették, hogy nyilvánvalóan lehetetlen volt a rendezvényt három nappal korábban bejelenteni a rendőrségnek – amint azt a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény (a “gyülekezési törvény”) megkívánja –, mivel a Miniszterelnök csak a fogadást megelőző napon jelentette be részvételi szándékát.

16. Összegezve: a Fővárosi Bíróság megállapította, hogy a kérelmezőkre rótt korlátozások szükségesek és arányosak voltak.

17. A kérelmezők felülvizsgálati kérelmet terjesztettek a Legfelsőbb Bíróság elé. 2004. február 24-én a Legfelsőbb Bíróság érdemi vizsgálat nélkül elutasította a kérelmet, mivel az ratione materiae összeegyeztethetetlen volt a polgári perrendtartás releváns rendelkezéseivel.

23. A Bíróság (megj.: ez már a nemzetközi bíróság döntésének része) megjegyzi, hogy a panasz nem nyilvánvalóan megalapozatlan az Egyezmény 35. Cikkének 3. bekezdése szerinti értelemben. Továbbá megjegyzi, hogy semmilyen más alapon sem elfogadhatatlan. Ezért elfogadhatóvá kell nyilvánítani.

24. A Kormány nem vitatta, hogy a kérelmezőket megilletik a 11. Cikkben foglalt biztosítékok; a Kormány azt sem vitatta, hogy a tüntetés feloszlatása beavatkozást jelentett a kérelmezők számára ezen Cikk alapján biztosított jogok gyakorlásába. A Bíróság nem lát okot arra, hogy eltérően vélekedjék. A Kormány ugyanakkor azt állítja, hogy a beavatkozás a 11. Cikk 2. bekezdése alapján indokolt volt.

2. Indokolt volt-e a beavatkozás?

25. Ezért azt kell eldönteni, hogy a panaszolt szankció “törvényben meghatározott” volt-e, a 2. bekezdésben felsorolt törvényes cél vagy célok érdekében került-e alkalmazásra, s „egy demokratikus társadalomban szükséges volt-e” ezen célok elérése érdekében.

a. „Törvényben meghatározott”

26. A felek nem vitatták, hogy a kérelmezők békés célú gyülekezéshez fűződő szabadságának korlátozására a Gyülekezési törvény 14. §-a alapján került sor, amelynek megfogalmazása világos. Ilyen módon az előreláthatóság követelményét tiszteletben tartották. A Bíróság nem lát okot arra, hogy a felektől eltérően vélekedjék.

c. „Egy demokratikus társadalomban szükséges”

31. A kérelmezők előterjesztették, hogy spontán demonstrációjuk békés volt, s feloszlatásának egyetlen oka az volt, hogy a Gyülekezési törvény 14. §-ában foglalt előzetes bejelentési kötelezettségnek nem tettek eleget. Az intézkedés nem igazolható azzal, hogy kisebb robbanás hangja hallatszott; ellenkező felfogás esetén a rendőrség jogosult lenne arra, hogy ilyen alapon, minden további indoklás nélkül, bármilyen gyülekezést feloszlathasson.

35. A Bíróság emlékeztet arra, hogy a közterületeken tartott nyilvános rendezvények előzetes engedélyezési eljárás alá vonása rendszerint nem korlátozza a (gyülekezési) jog lényegét (ld. Rassemblement Jurassien Unité v. Switzerland, no. 8191/78, Commission decision of 10 October 1979, Decisions and Reports 17, 119. o.). A jelen ügy körülményei között azonban amiatt, hogy a nyilvánosság nem rendelkezett a megkívánt időben előzetes információval a Miniszterelnök azon szándékáról, hogy megjelenik a szóban forgó fogadáson, a kérelmezőknek csak két választása maradt: vagy nem élnek a békés célú gyülekezéshez fűződő jogukkal, vagy a hatósági előírásokat megsértve gyakorolják e jogukat.

36. A Bíróság véleménye szerint speciális körülmények között, amikor valamely politikai esemény demonstráció formáját öltő közvetlen válaszlépést tehet indokolttá, a politikai eseményt követő békés demonstráció feloszlatása pusztán a szükséges előzetes bejelentés hiánya miatt, ha a résztvevők semmilyen jogellenes magatartást nem tanúsítanak, a békés célú gyülekezés szabadságának aránytalan korlátozását jelenti.

37. Ezzel kapcsolatban a Bíróság megjegyzi: nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a kérelmezők demonstrációja nagyobb veszélyt jelentett a közrendre annál, mint amit bármely közterületen tartott rendezvény elkerülhetetlenül okoz. A Bíróság emlékeztet arra, hogy “amennyiben a demonstrálók nem hajtanak végre erőszakos cselekményeket, fontos, hogy a hatóságok bizonyos fokú türelmet tanúsítsanak a békés célú gyülekezésekkel szemben annak érdekében, hogy az Egyezmény 11. Cikke alapján biztosított gyülekezési szabadságot ne fosszák meg lényegi tartalmától” (Oya Ataman v. Turkey, no. 74552/01, 2006. december 5., 41-42. §).

38. Tekintettel a fenti megfontolásokra a Bíróság megállapítja, hogy a kérelmezők békés gyülekezésének feloszlatása nem tekinthető szükségesnek egy demokratikus társadalomban az elérni kívánt célok érdekében

39. Ezért az Egyezmény 11. Cikkét megsértették.”


A fentiekben ismertetett nemzetközi bírósági álláspont alapján a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető jogszerűnek a biztosításért felelős BRFK vezetők illetve dr. Bencze József jogi szemlélettől idegen szakmainak sem nevezhető álláspontja. A végrehajtói állomány részére kiadott parancs, miszerint csupán azért mert a Gárda egyenruháját viselik egyes személyek, önmagában ez okot adhat egy békésnek indult ( a fotók tanúsága szerint a résztvevők a földön ültek és véleményt nyilvánítottak ) rendezvény feloszlatására, a sztálinista diktatúrák államvédelmi hatóságainak Péter Gábor nevével fémjelzett jogértelmezési színvonalára emlékeztet. Természetesen a nemzetközi bíróság – vagy azt megelőzően a nemzetközi bíróság ítéletét helyesen értelmezni tudó magyar bíróságok - az ezen a napon előállított magyar állampolgárok kártérítési igényei alapján (jogellenes fogvatartás) bizonyosan újabb, több tízmillió forint kártérítést fognak megítélni a nyilvánvaló jogsértések alapján.

A TMRSZ – érdemi információk hiánya miatt - nem kíván állást foglalni abban a kérdésben, hogy a konkrét rendőri intézkedések során milyen további esetleges jogsértések történhettek, hiszen önmagában a rendőri vezetők által kiadott parancsok jog- és szakszerűségének hiánya már megvalósította a jogsértést.

A TMRSZ a továbbiakban is törekedni fog arra, hogy a fentiekhez hasonló események – a TMRSZ és a Jobbik között létrejött szakmai és jogi megállapodás egyesek által megbontására is alkalmasnak hitt rendőri vezetői utasítások és azok szükségszerű végrehajtása – csak megerősítik az együttműködő feleket abban, hogy a megállapodásban nevesített szakmai és jogi célkitűzések mielőbb megvalósuljanak.


Szekszárd/Budapest, 2009. július 5.


Ökrös Attila
TMRSZ médiafelelős

S. Annyi 2009.07.05. 23:16:43

... nem lenne Gárda, ha nem lenne cigánybűnözés és nem lett volna böszme... ... de van és volt...

Parasite 2009.07.05. 23:18:45

magyar gárda szarjon sünt

fritz kraft · http://kraft.blog.hu/ 2009.07.05. 23:51:43

ezeknek a nyolc általánosból is kibukott, wannabe náci proletároknak köszönhetően nem tudtam áttekerni a deák téren. vajon ha átrongyolok rajtuk, megkönnyítem a rendőrség dolgát?

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.07.06. 04:05:08

@bandikácska:

Számodra fontos lett volna, hogy a fidesz szolidáris legyen veled?

hufnagel@citromail.hu 2009.07.06. 04:23:25

Vajon a Fidesz, és benne személyesen Orbán Viktor pártvezér ilyenkor miért nem adja ki a parancsot arra, hogy "mozduljunk".
Valamikor néhány éve létrehozta Polgári köreit, de azóta csak a nagy hallgatás van róla. Pedig egy ilyen többmilliós "mozdulás" csak nem lenne semmi reakció az ávóscsicskák ellen, és melyhez szerényen meg kell jegyeznem - a továbbiakban csakis felfegyverkezve lehetséges. '56-ban sem békés volt az elején még békésnek induló tüntetés, de zászlólengetéssel, himnuszénekléssel - amint azt az elmúlt időszak bebizonyította - ebben az országban SEMMIT SEM LEHET ELÉRNI! A fidesz történelmi pillanatokat szalaszt el, ha nem seperjük ki végre az országból ezt a hazaáruló, csak idegen érdekeket szem előtt tartó, félelmet keltően feketeruhás ávós söpredéket. A bukott komcsik agonizációját mihamarább elő kell segíteni, ha lehetséges, akár egy "barna eső" segedelmével. Magyarország legyen végre MAGYAR! Meg kell tisztítani a nem magyar ... és csak itt lakó idegenektől.

2009.07.06. 05:54:22

-Elöször is, leszögezem, hogy Budaházy-t nem szeretem. Egy nagyképü, arrogáns, szereptévesztö pózban tettszeleg és ordit. Azt hiszi , aki ordit és kiabál annak igaza van, Téved!
-Másodszor, A Gárdát tisztelem mindazért amit a vidéki kisemberek érdekében tett és tesz! Bennük jobban biznak az emberek, mint a saját adóforintjaikból fenntartott, eltartott rendörségben! Vajon miért?
-Harmadszor, ha valami békés felvonulásnak indul, miért kell 300 rendört kivezényelni ellenük? Ki az a hülye, aki ekkorát bakizik a rendörség vezetöi közül? Még mindig pozicióban van? Mikor rugják már ki?
-Negyedszer, ilyen röhejes alapon öltönyben, és farmer szerkóban sem lehet majd felvonulni, mert a jelenség sérti a hülyék izlését, és félelmet kelt?De a buzik felvonulása, az természetesen , megengedett és törvényes! Hát ez lenne a gyülekezési jog, a demokráciában?
-Ötödször, jó volt látni, hogy rendöreink és vezetöik, akiket mi tartunk el adóforintjainkból, milyen gyorsan reagáltak a Gárda megmozdulására!Kemények voltak és oszlattak--könygázzal és ha kellett egyéb eszközökkel is.De azt is szeretném, már látni, hogy a romák felvonulása, atrocitásaik, büncselekményeik ellen is igy lép fel! Vagy akkor beszarnak?Miért történhet meg, a kamatospénz,a védelmi pénz szedése, a szoc.polos visszaélés, az idösek elleni terrorizálás, a gyilkosság, a többi büncselekmény ? Vagy nekik lehet? Csak a Gárda felvonulása büncselekmény? A többi nem?
- Végezetül, aki ezek után nácizik, fasisztázik és egyéb jelzöket rak rám és minazokra akik a bünözés ellen szót emel és elmondja véleményét, annak javaslom, hogy ne Butapeströl nézze a világot, mert az ország nem csak Budáról és Peströl szól. Remélem, megtapasztalják mindazt amit a kisfalvak lakói --egy pár év mulva -de akkor már késö lesz !

YiDaKi 2009.07.06. 08:54:22

Inkább tették volna kötelezővé a gárdát 16 éves kortól ... reggel 5ös keléssel, szívatással, kötelező ájtatossággal, kényszercölibátussal.... na, azzal meg lehetett volna szüntetni. :D

gagauzz kalauzz 2009.07.06. 08:55:13

Amikor tavaly Siófokon a védelmi pénz "ipar") kézben tartó romák vonultak, akkor nem volt beavatkozás, sőt: a rendőrség azt állította, hogy nem is tudott róla.
Más. Érdekes lenne az adófizetők pénzéből agyondotált, közhatalmi feladatokra is felbérelt in-kal security tevékenységét is megvizsgálni.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.07.06. 08:55:48

@jános515:

Légyszív mondd el, mi az amit a gárda a vidéki kisemberek rdekében tett! Ne értsd fére, nem vonom kétésgbe, egyszrűen nem tudom. Nekem úgy tűnt, nem csinált semmi kézzelfoghatót, csak megjelent, vonult egy sort, aztán el, de lehetségesnek tartom, hogy nem ismerem a teljes képet. Légyszív mondd, komolyan kíváncsi vagyok mire gondolsz, hogy látja aki ezt mondja.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.06. 09:00:58

@Phil Kraft: Elcsodálkoznál ha tudnád mennyi egytemet/főiskolát végzett okos ember a tagjuk!
Itt mindenki a z alkesz/munkanélküliként hivatkozik a Gárdára. Csak mindenki elfelejti az OK-ot ami kiváltotta létrejöttüket. Azt kellene megszüntetni. Arról senkinek sem jár a szája. Meg amikor majd jönnek a kártérítési perek hallunk-e róla, hogy hány rendőri felsővezetőnek kötöttek a talpa alá utilaput a nem megfelelő iránításért!
Meg amilyen alapon a Gárda tüntetést nem engedélyezték a buzifelvonulással mi lesz a helyzet?? Pedig az még a forgalmat is akadályozza? Na akkor lesz balhé ha azt engedik. Mert milyen szervezet a buzzancsok??

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2009.07.06. 09:24:35

Egyik rokonom éppen a Gödörben dolgozott amikor is volt ez a bizonyos rendőrségi atrocitás.

A helyzet az, hogy bár a tüntetés nem volt engedélyezve, minek kell a fűben üldögélő embereket könnygázzal szembefújni?!

Ez ugyanaz mint a meleg felvonulás, csak éppen a másik "irányból". Ha hagyják a Gárdát, hogy békésen tüntetgessen, akkor nem történik semmi. De így?

A gárda feloszlatására pusztán azért volt szükség, mert mind a magyarországi, mind pedig a nemzetközi "olyan" hatalom úgy vélte, hogy nem jó dolog, ha a szavazóbázisa (igen, a 'C' kategóriás állampolgárokra gondoltam) nem tud olyan felhőtlenül élni és szaporodni mint a sertések az ólban.

Üdv.: Imre Laci

magyarasztal.blog.hu

Sváb 2009.07.06. 09:27:22

@mement: Te, mit vertek szét eddig a Gárdások? Tudsz példát is mondani, vagy csak csúsztatsz?
Mert eddig, a fennálása alatt egyetlen egy a Gárdához köthető erőszakos cselekedet nem történt. Ellenben sok helyen a hivatalos szervek helyett segítettek azokon, akiken kellett, akiknek erre szüksége volt/van/lesz.

jobbikgyor.blog.hu/2009/07/06/elkurt_diktatura

2009.07.06. 09:31:08

Egy történet a legkisebb gárdistáról!

Egyszer volt, hol nem volt, az Ó/enciás tengeren is túl, ott ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy embert.
Ennek az embernek volt 3 fia. A legidősebb ki hithű Nyilas volt vala, a középső ki neonáci egyesületi tag és a legkisebb ki gárdistává lett.
Egy napon így szólt fiaihoz az ember:
- Hát fiaim, gondban van a haza. Valamit tennetek kellene, mi szent országunkkal.
Zúgolódtak az ifjak, üvöltvén "Le Trianonnal", vagy "monnyonle" és "Fradi az első osztályba".
A két idősebb testvér, lévén üldözendők, nem tudtak mit tenni, apjuk felszólításának. Ezért a feladat a legkisebb fívére maradt.
Ment is ment serényes az ifú gárdista, vasalt csizmái csak úgy dörögtek a pesti aszfalton, hogy dörgött bele az ég is. Csapta lábát gárdista haverjaival, és szentül hitték hogy most térténik végr valami.
Ám, a kis idióta nem tudta hová megy, és hogy a vesztébe rohan.
Csak békésen üldögélt a fűben, szotyizott, és párizsis zsömlét majszolt és élvezte a szombati nap melegét, eltüntetgetett békésen, törvénytelenül ám, de ezt ők leszarják, mert csak nekik van joguk bármire is, vezírük szabadsága mellett.

És ekkor olyan dolog történt, amiről még a király sem hallott. Páncélbe öltözött, tüzet okádó, törvényellenes, gonosz, ronda, anyagyilkos rendőrök jöttek és hangosbemondónak nevezett szócsövön felszólították őket a távozásra. Szegény hősünk nem hallotta a felszólítást, hiszen nem neki szól, ő békésen tüntet, és a párizsis zsömle elvette az eszét, ezért ücsörgött tovább békésen.
Ám eközben sűrű fellegek gyűltek a feje felett és nekir ontottak a rendőrök, gázsprayval, és botokkal. Ettől az ifjú megrémült és sírva hívta anyját, a párizsis zsömlét a földre dobva próbálta menteni a menthetőt. Végül számtalan botütést eltűrve, nyögte az ég felé "Szent Magyarország" és pityeregve hüppögött a fogdában.

Máig nem érti mit vétetett, hiszen a gárdának és az árpád sávos csávóknak mindent szabad, uszítani, felvonulni, békésen, autót törve passzívan pusztítani tüntetni, mindezt törvénytelenül.

Nekik joguk van még talán embert is ölni, csak a többi embernek nincs joga kimenni az utcára és BÉKÉSEN fagyizni egyet a belvárosban, mert ez a sok gyökér idióta seggfej, mindig csinál valamit balhét, és ezért nem hogy megbüntetik, még kártérítést is kap.

Nekik mindenhez joguk van, sőt őket fiztik ezért, a többi ember meg aki nyugisan csak élni akar a belvárosban az meg dögöljön meg, és parkoljon Üllőn nehogy valami árpád sávos fradista felgyújtsa a verdáját csak azért mert ő vélemény nyílvánít.

Itt vége fuss el véle!

2009.07.06. 09:32:58

@Sváb:
Legközelebb amikor törés zúzás van, minden gyökérnek az arcára kell tetoválni egy bugyikék szivecskét, és utána a gárda között szétnézni, hogy na kinek buzi az arca.
Sokan lennének!
Persze h nem egyenruhában névvel, címmel, tel.számmal megy ki balhézni!

Sváb 2009.07.06. 09:40:53

@A Nép - Te vagy!:
Mediáltak Kerepesen
Katonasírokat ápoltak Füzesabonyban
Segítettek a Nyírbogdány, Nyírkalász és Székely nevű falvakban a jégverés kárainak rendbehozatalában
Dévaványán viharkár utáni helyreállításban segítettek
Győrben állandó készültség volt az árvízveszély miatt
Most hirtelen ez jut eszembe

jobbikgyor.blog.hu/

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.07.06. 10:07:44

@Sváb:

Kösz. Mondjuk, a fölsoroltak nagyobb része nekem inkább önigazoló, népszerűség kereső és ennyiben látszat tevékenységnek tűnik, részben mert nem látom be mit segíti a vidéki emberek életét a katonasírok ápolása, vagy miért kell ahhoz fél-katonai gárda, hogy a jégverés káraiban segítsenek. De a közbenjárás Kerepesen hasznosabbnak tűnik.

Ha nem is egészen jól gondolnám, azért az elég világos, hogy ezek nem olyan nagy segítségek és úgy tűnik az igazi jelentőségük érzelmi. Az, hogy akik úgy akarták látni azt képzelhették, van mögöttük egy ERŐ. És itt kezdődnek a bajok.

Igazat kezdek adni annak az ismerősömnek aki szerint túl korai volt ez a betiltás, mert nem derült még ki, miről szól igazából ez a szervezet a gyakorlatban.

Lehet tünődni, miért volt olyan sürgős. Mint tudjuk, Magyarországon semmi sem az aminek látszik.

Mouth Hero 2009.07.06. 12:55:19

@Hivatásos beszólóművész: "eltüntetgetett békésen, törvénytelenül ám"

Pont az a lenyeg, hogy nem volt torvenytelen a fuben ulni, de csusztass nyugodtan.

Mouth Hero 2009.07.06. 12:57:12

@Hivatásos beszólóművész: Utana nehany titkosszolgalatnal meglepoen sokan jelentenenek beteget.

Mouth Hero 2009.07.06. 13:02:15

@A Nép - Te vagy!: Ha csak azt vesszuk eredmenynek, hogy a "ciganykerdes" bekerult ujra a mindennapi politikaba, mar ez is eleg ahhoz, hogy a "demokratikusan, europai modon" gondolkodok is halasak legyenek nekik.

Az MG csak egy valasz, azt, hogy jo vagy rossz-e, mindenki sajat maga donti el, am a kerdes elegge egyertelmu.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.07.06. 17:10:45

Kezdem azt hinni, hogy nem láttam tegnap mindent jól a rendőrség szereplése kapcsán. Most, hogy olvastam róla továbbiakat.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.07.06. 17:13:20

@Mouth Hero:

Hm. Ott volt ez eddig is. Igyekeztek ún. két oldalról meglovagolni. Ez is hozzájárult, hogy a dolgok úgy elmérgesedjenek, ahogy. Olyan föllépéstől, mint a jobbiké semmiképppen sem lesz ezen a téren semmi jobb.

Mouth Hero 2009.07.06. 21:35:37

@A Nép - Te vagy!: Az embereket rendet akarnak, s egyre kevésbé érdekli őket a "hogyan". Ezt jó figyelmbe venni, amikor optimálisan is évtizedek múlva beérő programokról szónokolnak megélhetési jogvédők a budai ingatlanaikból. Nemhogy egy évtized nincs, de még a fele is neccesen.

gyík (törölt) 2009.07.06. 22:33:32

Bírósági ítélet: a Gárda-egyenruha használható
Adjon az Isten! Az ORFK blöffjére válaszul szó szerinti idézet a Fővárosi Ítélőtábla ítéletének indokolásából:
„Abban is helyesen hivatkozik az alperes, hogy a vélemény-nyilvánítás joga a bíróság álláspontja szerint magában foglalja az egyenruha használatának a jogát is, még akkor is, ha az adott szimbólum egy olyan rendszerhez kötődő, amelynek felidézése másokban visszatetszést, kellemetlen érzéseket kelt, ugyanis ezek az ellenérzések önmagukban reális félelemként nem definiálhatók. Ezt a Vajnai-Magyarország című ügyben teljesen egyértelműen kifejtette a Bíróság.” (Ti. az Emberi Jogok Európai Bírósága.)
A bírósági hangfelvétel innen letölthető.
Szebb Jövőt!
Magyar Gárda Mozgalom
Országos Sajtóiroda
(magyargarda.hu)

Borda 2009.08.01. 20:56:15

@baum:
Azok az emberek akik békésen / egy nem engedélyezett tüntetés helyén/ ücsörögnek, nem követnek el bűntényt. Föleg ha ezt olyan közterületen teszik ahol amugy is ücsörögnek az emberek, piázgatva-füvezgetve. Mint tudjuk a Gödör közönsége nem a józanságáról híres. Ennyi erővel a rendőrök bármelyik nap elvégezhetnék ezt a munkát. Bár úgy gondolom a Hanuka ünnepén a téren ácsingózókat ruházatuk miatt sosem fogják szétzavarni, ha bennem és sokmás emberben ruházatuk félelmet is kelt. Ugyan úgy mint az Internacionálé hangjára is többen össze rezzenek, éneklőit mégsem csapják szét a rendőrök. A Gárda nem gyilkolt, nem vert, nem tett semmi törvénybe ütközőt. Ott az ellen példa, INKAL-security. Na ők magán hadsereg az tuti, és nekik mennyi tulkapásuk volt?? És a mi generációnk ne mond, hogy nem félt tőlük.Jellegzetes ruha, bakancs stb. csakhát Ők a régi rezsim hívei. A rendőri arányos fellépésről az jut eszembe, volt idő amikor egy meccs után fele ennyiért habzó szájjal üvöltöttél, hogy mocskos f...pó rendörség a q...a a..ok.
ami akkor tulkapás volt az ma arányos.De eljön még a napja, hogy a biciklis felvonulást is rendörök kergetik szét, mert valakikben félelmet kelt a bicikli. Mert annó sok embert biciklis nyilasok kísértek a vagonokhoz. MAjd egy túlélőnek eszébe jut :) és jaj nektek :)
Amit Vona Gábor tett, azt meg kellett volna tennie / bár a nyolcvanas években megtette /
Orbán Viktornak.A lehetőség adott volt, de Ő majd szavakkal elintézi. Az összeesküvés elmélet ott kezdődjön valyon ha akkor megtette / Demszki is :)/ Most mért nem? Az akkor hasonló nemzeti egységben gondolkodók, most mért fasiztázzák a Jobbikot? Bár kétségtelen tény nagyot nem bukhatott, és tudta jól ez jó reklám. De ha jó embereket választanak vinni fognak mindent, mert sok embernek eleg van a szavakból, meg ebből az Európa liberális szeretet kotyvaszból.

baum · http://reflektor.blog.hu 2009.08.02. 12:51:04

@Borda: Ha jól sejtem erre reagáltál:"A rendőrség elképesztő erővel vonult föl ellenük, és a Gergényi iskolán nevelődve, határozott és arányos fellépéssel rárontottak a fűben üldögélő gárdistákra. Na, itt volt egy kis zavar a történetben. Ugyanis a gárdisták kevesen voltak és aránylag békések. Rutinból szétfújták őket könnygázzal, de az a fajta balhé, hogy legalább néhány autó lángoljon Budapest utcáin nem történt meg. "

Ebben az esetben viszont olvasd újra légyszi, és érezd benne a finom íróniát. Nem azt írtam, amit te érteni vélsz belőle.

Borda 2009.08.03. 22:32:20

@baum: Ugy az egészre irtam. Az egyoldalúságra. De akkor az iróniában mit jelent a biciklis kesztyü , munkavédelmi bakancs?

baum · http://reflektor.blog.hu 2009.08.04. 11:18:03

@Borda: az arra utalt, hogy baromi viccesnek tartottam, hogy a kézivezérlésű rendőrségnek ki lett adva utasításban, hogy eljárás alá kell vonni a Gárda-egyenruhás személyeket, ámde erre jogilag nem volt eszköz a kezükben. Ezért fordulhatott elő az a nonszensz beszélgetés, ahol elhangzott az a kitétel: "hogy ez kérem biciklis kesztyű és munkavédelmi bakancs". Ez csak egy kis példa volt abszurdisztán ködös napjaiból.

Egyoldalú? Jogod van így megítélni, ezzel én nem értek egyet.
süti beállítások módosítása