A jómúltkor teljesen véletlenül találkoztam Istennel. Baromira el voltam foglalva a saját ügyes-bajos dolgaimmal, ingerültebb is voltam a kelleténél, mondtam neki, hogy most erre nagyon nincs időm, adja meg a telefonszámát, aztán ha úgy alakul hívom.
Fel is írta egy papírra a számot, de valószínű neheztelhetett rám, mert mikor néhány héttel később megtaláltam a hátsó zsebemben a cetlit - vettem csak észre, hogy a munkahelyi számát adta meg. Dilemmáim voltak ezzel kapcsolatban. Ha most itt el akarja intézni annyival, hogy nekem majd valamelyik beosztottja, teszem azt egy pap, megmagyarázza a saját nézőpontjából mit gondol Istenről, arra nem igazán lennék vevő. Úgy éreztem nekem közvetlen kontakt kell a Teremtővel, ha már valaki közvetít, akkor pont a lényeg fog elveszni.
Végül csak rávettem magam és felhívtam. Valami Szent mittudoménkicsoda női hang vette fel és mondta, hogy mindennek megvan a maga ideje, az enyém most pont nem ez. Titkárnő féle lehetett, nagyon rutinosan azzal be sem próbálkozott, hogy házon kívül van a főnök. Gondolom már belefuthatott olyanba, hogy visszakérdeztek ilyen esetben, hogy hát Isten mindenhol ott van, tértől és időtől függetlenül, akkor most vajon merre is lehet, ugye-ugye? Ennél azért ügyesebb volt, finoman ugyan, de lerázott. Azzal búcsúzott, hogy ha eljön a megfelelő pont az életemben, azt érezni fogom és akkor hívjam újra, egyébként majd küldenek valami jelet, ha mégsem.
Nem akarom hosszasan fejtegetni, de tényleg eljött a megfelelő pillanat, amikor úgy éreztem, hogy na most. Sajnálatos, hogy ez nem sokkal azután történt mikor szakítottunk a barátnőmmel, és a feldolgozás folyamatában egy görbe estén a telefonom, egy meg nem nevezendő folyó sodrásában mindörökre eltávozott tőlem. Éreztem, hogy készen vagyok a mély, mindent átformáló beszélgetésre Istennel, de a kapcsolatot nem tudtam fölvenni vele.
Kerestem a telefonkönyvben, nem leltem, próbáltam az iwiw-en, bejelöltem néhány embert akikben láttam a lehetőséget, hogy előbb-utóbb csak elvezethetnek hozzá. Sok új ismerősöm állt két lépésre Istentől, de aki közvetlenül ismerte volna, olyan nem akadt. Nem sok idő múlva le kellett cserélnem az e-mail címemet, mert tömegével árasztották el a postaládámat spam-ek, amik arról győzködtek, hogy anyagi szolgáltatásért cserébe megváltják a lelkemet, és már nem is kell Istennel túlságosan foglalkoznom utána. Elképesztően gyors és kényelmes lehetőségek egész tárházát ajánlották föl. Ennek hatására beszereztem négy darab házioltárt, egyet afrikából, kettőt ázsiából, egyet meg Kistarcsáról. Brazíliából rendeltem egy felfújható gumiistent, ami tömjénillatut fingott. Kínából egy sátánt formáló köpőcsésze jött, mely javító-nevelő célzattal úgy volt kialakítva, hogy pont az ördög szeme közé lehetett csúlázni. És egészen pontosan 32 egyház, 98 kiadványa is az enyém lett, amiből mondjuk csak 54-ért kellett pénzt fizetnem.
Hónapok múlva megjött a várva várt isteni jel, a Balkán mélyéről kaptam egy hagyományos postai levelet, amiben rossz angolsággal az állt, hogy az áradás után a parton találtak egy mobiltelefont, amit ugyan meg fognak tartani maguknak, mivel nekik is élni kell valamiből, de mivel a SIM-kártya magyar hálózatban jó kizárólag, azt visszaküldik. Rejtély, hogy honnan tudták meg a címemet, de hát az isteni jel, az isteni csoda az már csak ilyen, túl kell ezen lépni.
Kissé remegő kézzel tettem be a SIM-kártyát a telefonomba és miután megtaláltam a számot hívtam is. Fura volt, hogy a szám úgy jelent meg, hogy otthoni, pedig határozottan emlékeztem, hogy a munkahelyi rubrikába raktam. Kicsöngött és a harmadik csengés után Isten fölvette.
Úgy képzeltem el ezt a pillanatot, hogy majd fanfárok fognak szólni, és dörgő hangú, idősebb, joviális úr hangján fog hozzám szóllani, de nem. Fura módon a kommunikáció nem szavakkal, nem mondatokkal és nem is hangokkal történt. Gyakorlatilag némán, valamilyen telepatikus technikával beszélgettünk.
Az első tíz perc meglepő volt. Persze, az idő fogalma értelmezhetetlen Istennel való beszélgetésben, maradjunk annyiban, hogy én azt tíz percnek éreztem. Feszélyezett, rutinszerű, közhelyes párbeszéd alakult ki, megkérdezte hogy kaptam vissza a SIM-kártyámat, voltam-e mostanában egy jó koncerten, mik a terveim a nyárra. Én is érdeklődtem, hogy megvan-e még a titkárnője, kijönnek-e szakmailag, nem nyomasztó-e az állandó stressz, hogy mindig minden,hol ott kell lenni, meg figyelni.
A kezdeti nehézségek után belemelegedtünk. Én is bátrabban mertem neki kérdéseket feltenni. Egyre oldottabb lettem, ahogy mélyült el a beszélgetés, és úgy éreztem, hogy Isten is egyre inkább felszabadultabban beszél hozzám, persze csak jóval később jöttem rá, hogy az elejétől fogva hozzám alkalmazkodott. Várta, mikor jön el az a pillanat, amikor elég nyitott leszek, hogy be tudjam engedni, amit végeredményként igazából mondani akart. Éppen azon gondolkodtam, hogy megkérdezem a Yetiről, mikor hirtelen váltott és szenvedélyesen belekezdett:
"Na figyelj, most nagyon fontos dolgot fogok mondani! Azt el kell felejtened, hogy Istenhez való kapcsolat, az bárkin, vagy bármin keresztül működhet, hát nem, csakis rajtad, saját magadon keresztül. Én benned vagyok és kész. Bárki aki azt mondja, hogy majd ő elvezet hozzám, az hazudik, leginkább saját magának, de neked is. El kell, hogy felejtsd az összes fétist, amit megpróbálnak a nyakamba varrni. Te el tudod képzelni, hogy olyan gonosz vagyok, mint azt az Ótestamentumban leírják? Nonszensz. Meg, hogy nincs humorom, hát bassza meg, én vagyok a szeretet, az azért csak közelebb van humorhoz, mint hogy bűnbánó módon motyogjak magamban. Meg, hogy Isten nevét a szádra ne vedd! Mert lesújt rád! Ezek tényleg azt hiszik, hogy én egy hülye fasz vagyok?! Nézd csak meg a történelmet, voltak akik azt hitték, hogy én annak foguk örülni, ha mindenféle fizikai fájdalmat szenvednek el az én irántam lévő tiszteletből.Ne törődj ezekkel. Hallgass belülre, ott szólok hozzád. Ha úgy érzed valami nem helyes, akkor cselekedj aszerint, de az a legfontosabb, hogy az érzékeid tiszták maradjanak, mert ha torzulnak, akkor jönnek az ilyen dogmatikus faszságok, amit nagyon sok teremtményen kénytelen megszenvedni.
A másik meg az, hogy miért hagyom szenvedni őket?! Nem hagyom! Mindenkiben megvan a belső hang, ne hagyják ők, ne hagyd te, hogy ne az vezessen. Ne hagyd, hogy a belső hang helyett a megszokás, a félelem, a kishitűség mondja meg mit tegyél. Ilyen egyszerű. Az egyik kedvenc teremtményem, akivel azóta nagyon jóban vagyok mondta, hogy az igazság legnagyobb ellenségen a gondolkodás nélküli tekintélytisztelet! Ez a legnagyobb bajotok. Remélem összeszeditek magatokat, ideje lenne. Ja, a háromdimenziós fizikai létben Albert Einsteinnek hívtátok azt a barátomat. Na most viszont lépnem kell. Csákó!"
És letette...
A szerző megjegyzése: Fel kell hívnom a figyelmet, hogy senkit nem akarok hitében megbántani. Nagyon sok vallásos, igen jó barátom van, akiknek a hite lenyűgöz - tényleg! Ők abban a formában találták meg Istent, nekik az a belső hang. Nem az a fontos hogyan, hanem, hogy mindenki a saját útját járja be és az tiszta út legyen!
